A parancssor a szokásos módja a feladatok végrehajtásának Linuxban. Egyes Linux-eszközök, például a szerverek általában nem rendelkeznek semmilyen grafikus felülettel, ami parancsok használatát igényli a vezérléshez. A Linux asztali számítógépek általában grafikus felülettel rendelkeznek, hogy könnyebben elérhetővé tegyék őket, de általában nem rendelkezik azzal a teljes funkcionalitással és konfigurációs sokoldalúsággal, amelyet az a terminál.
Az egyik szabványos parancs, amelyet meg kell tanulnia, az „rm”. Az „Eltávolítás” rövidítése, az „rm” lehetővé teszi a fájlok és bizonyos esetekben a könyvtárak törlését is. Az „rm” azonban kockázatos parancs, mivel könnyű törölni azokat a fájlokat, amelyeket nem feltétlenül szándékozott, és ez veszélyeztetheti a Linux-telepítés további működését.
Mit ne tegyen
Tekintettel az „rm” hatalmára, érdemes megbizonyosodni arról, hogy megérti, mit nem szabad megtennie, mielőtt megpróbálná használni. A „-r” jelző a törlés rekurzív alkalmazására szolgál a megadott könyvtárban lévő összes könyvtárra. Ez lehetővé teszi egy könyvtár és minden benne lévő törlését. A „-f” jelző a törlés kényszerítésére szolgál, és nem kéri a fontos fájlok törlésének megerősítését. A két „-rf” jelző kombinálásával teljes könyvtárkészletet törölhet megerősítési kérések nélkül.
Tipp: Sok parancshoz hasonlóan a parancssori jelzőket, például az „-r -f”-t, az „-rf”-be kombinálhatja. A zászlók sorrendje nem számít, így a „-fr” ugyanezt teszi.
A legrosszabb esetben a parancsot véletlenül a gyökérkönyvtárban futtathatja. A parancs rekurzív módon töröl mindent a merevlemezről, amelynek szerkesztésére jogosult a felhasználó, és teljesen összezavarja a Linux-telepítést. A legrosszabb forgatókönyvtől való védelem érdekében a „/” gyökérkönyvtárat az „rm” eltérően kezeli. Minden törléséhez a „sudo”-t és a „–no-preserve-root” jelzőt kell használnia, ez a parancsot root jogosultságokkal futtatja, és eltávolítja a gyökérkönyvtár védelmét.
Megjegyzés: Soha ne próbálja meg az „rm” parancsot az „-rf” jelzőkkel kombinálni, és a parancsot a gyökérkönyvtárra irányítani, kivéve, ha 100%-ig biztos abban, hogy soha többé nem lesz szüksége a rendszerre.
Tipp: A „–no-preserve-root” elején lévő dupla kötőjel szándékos. A Linux szabványos parancsjelző szintaxisa, hogy az egybetűs jelzők egyetlen gondolatjelet használnak, a többbetűs jelzők pedig dupla kötőjellel kezdődnek. Például a „-h” jelző gyakran, de nem mindig, egy súgóoldal megnyitására szolgál, míg a „–help” jelző általában szintén ugyanezt teszi. A kettős kötőjel segít megkülönböztetni a többbetűs jelzőt a több egybetűs jelzők kombinációjától, mint például a „-h -e -l -p”.
Legyen nagyon óvatos, amikor az „-rf” jelzőket használja az „rm” paranccsal, különösen a Sudo engedélyek használatakor. Soha nem kell használnia a –no-preserve-root parancsot. Ideális esetben minden alkalommal, amikor az „rm” parancsot futtatja, ellenőrizze, hogy nem hibázott-e el.
A „*” helyettesítő karakter szintén veszélyes az „rm” paranccsal való használata, mivel az mindent kijelöl az aktuális könyvtárban, kivéve a többi könyvtárat, hacsak nincs megadva „-r”.
Hogyan kell használni az „rm” szót
Az „rm” biztonságos használatához mindig ellenőrizze még egyszer a parancsot, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem vétett-e el gépelési hibát, vagy nem adott-e meg automatikus kiegészítést a rossz fájlnévhez. Ideális esetben egyszerre csak egy fájlt törölhet, de ha óvatos, akkor a „*” helyettesítő karakter használata több fájl kiválasztásához is működhet. Például az „rm *.txt” parancs eltávolítja az összes „.txt” végű fájlt az aktuális könyvtárból.
A hasonló „rmdir” parancs biztonságosabb módja a könyvtárak törlésének, mert ha nem ad meg jelzőket, akkor csak az üres könyvtárakat tudja törölni. Az „rm” és az „rmdir” használata megakadályozza, hogy véletlenül rekurzív módon törölje az adatokat.
